Visszakapja régi rangját a Csíky-kert
Hamarosan tanulmány készül a Csíki-kertről, amely felméri a jelenlegi állapotokat, és összeveti azzal, ami száz évvel ezelőtt létezett. A terv az, hogy visszaültessék azokat a fákat és egyéb növényfajokat, amelyeket az 1900-as évek elején a parkot létrehozó Csiky Dénes telepített ide. Ma ugyanis ezek elenyésző része található itt meg.
A kert alapítója dr. Csíky Dénes ügyvéd, botanikus, aki 1843. július 26-án született Gyergyószentmiklóson, a növénytan rajongójaként vásárolta meg a mai Csíky-kert területét, ahol 1884-ben hozzáfogott fák és cserjék ültetéséhez. A kert 1909-re készült el, ekkor 185 őshonos és tájidegen fának és cserjének adott otthont. Tájidegen fákat is meghonosított a kertben. Később az arborétumot Gyergyószentmiklós városának adományozta, viszont amíg a város ténylegesen megkapta, a park gondoztlan maradt, állapota folyamatosan romlott. Az Országos Társadalomrendező Intézet gondnoksága alatt a park területén tüdőszanatóriumot nyitottak gyermekek számára, a kommunizmus alatt preventórium működött ennek helyén, amely 1980-ban megszűnt. 1980 májusában a Csíky-kertet védett területté nyilvánították. A 80-as években volt néhány próbálkozás a terület föltérképezésére, a fa és cserje fajok azonosítására, de ez nem sikerült teljes mértékben. A Csiky-kertnek az évek folyamán több „gazdája” is volt, különböző intézmények, szervezetek is felvállalták egy időre a gondnokságát, több fejlesztési tervről is szó volt, de ezekből nem sok valósult meg. A város emiatt saját kezelésébe vette vissza az egykor szebb időket is megélt dendrológiai parkot.
A park egyébként június 5-től újra kinyitja kapuit a látogatók előtt. A városháza a nyitás előtt kalákát szervezett a park rendbetételére, megtisztították az oda vezető utat, kitakarították az ösvényeket, eltávolították a sétányokra dőlt fákat, vagy letört ágakat, megjavították a padokat.