Gyergyószentmiklós

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

Csergő Tibor-András az új polgármester

Gyergyószentmiklóson Csergő Tibor, az RMDSZ jelöltje nyerte meg a polgármester-választást, a tanácsosi listára leadott szavazatok többségét is a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltjei szerezték meg. Első interjújában Csergő megköszönte a szavazók bizalmát, csapata munkáját és kijelentette, hogy szülővárosa, Gyergyószentmiklós minden polgárának vezetője kíván lenni, és mindent megtesz azért, hogy a várost visszatérítse a jó irányba.

Gyergyószentmiklóson a 17 tanácsosi helyből tízet szerzett meg a RMDSZ, öt jut az Erdélyi Magyar Szövetségnek (EMSZ), egy-egy tanácsosa lesz a POL-nak és a PNL-nek.Csergő Tibor András kijelentette, örvend, hogy úriemberhez méltó hangnemben vitte végig minden jelölt a kampányt.

– Az RMDSZ most visszakapta a várost, nagy a felelősség, és lesz munka bőven. Annak ellenére, hogy sok volt a jelölt, mégis alacsony volt a választáson a részvétel. Ezen a passzivitáson változtatni kell, hiszek abban, hogy ennek a városnak vissza lehet adni az önbecsülését – mondta Csergő.

  • Előző
    Elindult a Gyergyói Digitális Archívum, ahová bárki feltöltheti régi fényképeit
  • Következő
    Gyergyószentmiklóson letették a magyar állami támogatással épülő ökölvívó központ alapkövét

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család